Születésre felkészítés



Tudtad hogy a magzat könnyebben tudna megszületni, ha előre tudná, hogy körülbelül mi vár rá? 


Ugyanúgy, ahogyan egy kisdiák könnyebben készül fel lélekben a prózamondó versenyre, a baba is hálás édesanyja tájékoztatásáért. Természetesen minden egyes lépése kihívás lesz számára, de hamarabb veszi rá majd magát, mintha csak az ismeretlenbe kellene fejest ugrania, hiszen még sosem volt magzatburkon kívül.

Te fejest ugranál akkor is, ha nem tudnád, nem látnád mi van előtted?

A magzat számára nem feltétlenül evidens, hogy amikor eljön az idő, akkor neki meg kell születnie, el kell hagynia a számára 9 hónapig fenntartott lakhelyét. Ha az anya nem szívesen gondol bele az elkövetkező szülésébe, akkor a baba sem tud elégségesen felkészülni.

A természetes úton történő születés is, és a császármetszés is nagyon nagy terhelés és kihívás a baba számára. Hüvelyi úton történő születésnél kihívás maga az út, a kijövetel, de a császármetszés is az, hiszen el kell hagynia a megszokott környezetét.

A baba számára minden lépés kifelé jövet megpróbáltatással jár, ha van rá lehetőség, segítsünk neki enyhíteni a megrázkódtatást.
Az esetleges komplikációkat, a koraszülést, az inkubátort, anyától való távolságot vagy csak szimplán a nyákleszívást a baba sokkal könnyebben viseli el, és sokkal könnyebben lehet utólag feldolgozni a traumáját, ha fel tudott rá készülni.

Igaz, későn kezdődtek a perinatális (szülés-születés körüli) kutatások, de ma már tudjuk, hogy a kisbaba már pocaklakó korában érez, tapasztal, és partnerként reagál, ha a szülők is partnerként kezelik őt.


A születés az ember első számú megmérettetése. Ez lesz az alap, a minta a későbbiekben érkező megpróbáltatásokra, kihívásokra. Ettől kezdve minden problémamegoldásakor ehhez az alap mintához fog nyúlni gyermekként és a későbbiekben felnőttként is. Nem mindegy hogyan születik meg a gyermek, azaz milyen problémamegoldó készsége lesz felnőttkorára. Elodázza a születését – a megoldandó feladatot, vagy nem mer nekifutni, vagy legszívesebben megfutamodna?


Ha a magzat édesanyja által felkészülhetne az előtte álló nagy feladatra, akkor egyszerűbb s rövidebb ideig tartó lehetne a vajúdás is, s a megszületés is.

A szokásos szülésfelkészítő mellett ebben a programban a babát készítjük fel a megszületésére.

Perinatális szaktanácsadóként az a tapasztalatom, hogy az ilyen módon felkészített babák ügyesebben bújtak ki. A legtöbbjüket anyukájuk érzéstelenítés nélkül hozták a világra. Számos esetben összehangoltan tudott anya-baba együtt dolgozni. Mindezek után az ilyen módon felkészített kisbabák nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak társaiknál. Hiszen a tudás, az ismeret jó megoldás a bizonytalanság ellen.

Kevesebb baba volt utána hasfájós, hiszen a hasfájás egyik oka az, hogy az újszülött nem tudja megemészteni a születése történetét, a nehézségeket.

A Születésre felkészítés során átbeszéljük mit, hogyan és melyik héttől érdemes mondani a babának. A magzat mire figyeljen oda, anya hogyan tudja őt a legjobban segíteni császármetszése, vagy hüvelyi szülése közben. S útmutatást kap anya arra, hogyan tudja kisimogatni a fájdalmas érzéseket utólag, melyekben a baba megszenvedett. Továbbá útmutatást kap a kinti létre, az első hetekre. 

Ajánlom a programot először szülő nőknek is és több gyermekes anyáknak is. Segítséget, rálátást nyújtok abban, hogy a szülés körüli témák sokaságában, összefüggésekben mire volna elengedhetetlen szüksége a magzatnak.

A programra:
A 28-32. gesztációs héttől érdemes jelentkezni a szülésig. Ha nagyon szorongsz a szüléstől, akkor lehet korábban is. 
Másfél órát igénybe vevő egy alkalmas program. 

Jelentkezés: itt

A programot tartja: Petre Veronika perinatális szaktanácsadó